Néha jó pofa, néha neveletlen, mostanság már kamaszodik, és nem lehet mindent elnézni neki. A nevelés elkezdődött, hozzávetőleg egy hete intőt kapott, és most szülei kivennék a suliból. Csakhogy még bőven iskolaköteles. Ráadásul mostanában inkább szaporodnak a renitens megnyilvánulásai. Hol Kóka, hol Horn Gábor képében jelenik meg, és rondán beszél, még kamerák előtt is. Sokat követel, és keveset teljesít. Mostantól nagy tesója, leveszi róla félig a kezét, viszont teljesen rajta tartja a szemét. Pisti tovább rosszalkodik, mi több huzakodik, feszíti a húrt, amely elpattanhat, s valakinek a tisztánlátása bánhatja. Ideje lesz észhez térni, mert jön a suliból kitiltás az össze következményével. Nincs többé zsebpénz, külön juttatások a haveroknak, nincs suliba vivő Audi, sőt a felkészítő tanárokat sem fizetjük. A barátnak, barátnőnek látszó tárgyakat gyorsan elveszítheted, az üveggolyó kevés lesz. Különösen bosszantó, amikor Kókás állapotban arcpirítóan szemtelen stílust veszel fel csibészke.
Ide figyelj Pistike!
Nem vagy abban a helyzetben, hogy bokán rugdoss. El tudom intézni az osztályban, hogy cserepados legyél a következő két éves félidőben: akkor mi lesz? El tudom intézni, hogy Gábor (Horn) barátod is melléd üljön, jobb lesz így? Tudom, mindig túlmozgásos, eleven kölyök voltál, de kamaszodsz, illik elkezdeni viselkedni. Nem árt tisztességet, jólneveltséget, alapvető parlamenti matematikát sem tanulnod. Arról nem beszélve, hogy nem akar menni az a fránya tananyag. A kötelező irodalmat meg kell tanulnod, és a szerint teszed föl a kezed, ahogy az elő van írva. Nem, nem azért van a bratyó, hogy a háta mögé bújva kacsingass kifelé, és tapsokat arass, cirkuszi poénokkal. Tartsd be a szabályokat, mert behivatom a szüleidet. Pisti! Fel kell nőnöd a feladathoz, vagy mehetsz a másik osztályba, ahol Viktor bácsi a főnök, ott nincs pardon.
Kovács Pisti bokán rúgta tesóját
2008.04.07. 12:54 commontalk
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://strapater.blog.hu/api/trackback/id/tr15415041
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
