II. József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Mivel azonban hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket – 10 év alatt hatezret! – az államapparátus már csak a mennyiség miatt sem tudta azokat végrehajtani. Sok intézkedése valóban észszerű és hasznos volt, de sértette a hagyományokat (pl. a koporsós temetés tiltása gazdasági okokból) vagy egyszerűen végrehajthatatlan volt (pl. a női divat korlátozása).
II. József egyik első, legfontosabb intézkedése a türelmi rendelet meghozatala volt 1781-ben, amely a reformátusok, evangélikusok és ortodoxok számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett az eddiginél.
A nem tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket és mintegy 140 kolostort feloszlatott, vagyonukat a Vallásalapba olvasztotta (szekularizációs rendelet, 1782. január 12.). Még a vallási ünnepek, a mise és a papnevelés rendjébe is beavatkozott.
1786-ban a jobbágyok botozását is megtiltotta az uralkodó, illetve ugyanebben az évben eltörölte a halálbüntetést. 1787-től kezdve állami ügyvédeket rendeltek ki a parasztok védelmére peres ügyeikben.
Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját.
Bizony-bizony hosszú bemutatása egy nem különösebben népszerű uralkodónak. Gondolom, hogy egy-egy nemesi kúrián a neve kiejtése is hangos szitkozódást, netán padlóra köpést ingerelt. Még az átkosban is kevéssé ünnepeltük, pedig lett volna miért a vállát veregetni: jobbágykérdés, egyházi túlhatalom korlátozása.
Lám-lám felvilágosult abszolutista sem tehet mindent népe ellenére, s nem tudja az embert boldogítani, ha az nem akarja. Halála előtt, korának meglehetős nagy körben utált figurájává vált, és emlékét sem ápolta az utókor úgy, mint nála kevesebb zavart okozó, de sokkal kevesebbet cselekvő „nagy emberekét”. Tévedés ne essék, nem fogok itt egy Habsburgot ünnepelni, de mocskolni sem. A példa az érdekes. Kora utálja, az utókor sem becsüli, azonban rengeteg intézkedése hatályban maradt, s reformjai a társadalmi elutasítottság ellenére hatottak Magyarországra a későbbiekben is.
Neve, és öröksége fennmaradt, más uralkodókra alig van miért emlékeznünk. Megelőzte korát, s utálta a jelen, az utókor pedig több mint 200 év multán, már nagyon engedékeny vele, sőt…
Érdemes-e párhuzamot vonni Ferencünk tevékenysége és a hajdani uralkodó között? Talán igen, csak nem érdemes. Hogy is van ez? Ez úgy van, hogy nincs annál ma divatosabb, mint Gyurcsányt fikázni. Ismeritek: a döglött (fogatlan) oroszlán stb. történetét. Akik ünnepelték, nagyrészt eltűntek, akik szeretik – tisztelet a kivételnek – elhallgattak, akik irigyelték kétségbevonhatatlan szónoki képességei, hihetetlen tárgyi tudása (emlékezzetek számtalan nyilvános előadására) miatt, ma azok egy része hülyézi, aki gyűlölte, Orbán és hívei, ma vitustáncot járnak. Már csak pár nap és eltakarítja Őt a „teligatyás”MSZP vezérkar: remélik.
Feltehetőleg nem alaptalanul. A tagság támogatná, én úgy érzem, de rendkívül fásult mindenki, hiszen nem öröm egyikünknek sem ekkora ruhát kapni. Mindezek mellé itt van az SZDSZ, Kóka, Horváth Ágnes, na és Horn Gábor. Szép névsor. Azzal együtt, hogy nem értem miért akkor kellene mennie Gyurcsánynak, ha Kóka bukik. A nevük régebben volt összekapcsolható, ma korántsem. Miért is tud gyűlölni ennyire, egy irigy, önző társadalom? Mert lengethetnek bár zászlókat Fidesz ünnepen, ünnepelhetik a reinkarnációt, és teleordíthatják, kommentezhetik a virtuális világot, megannyi öntudatra ébredt hazafiak, azért a lelkiismeretük nem jó. Sok-sok bejegyzésben olvasom, azért kellene reform, de nem így, azért kellene a vizitdíj, de nem így, azért van igazság abban az Őszödi beszédben, de mégis, és valóban: 2,5 millió fizető nem tud fizetni a főpincérnek, ha hozza a számlát a kései szoc-reál-stílusú étteremben.
Akkor most mi van itt elqurva? Minden és semmi. Ferink nagyobb léptekkel haladt, a tagság még csak-csak ügetett utána, a frakció vonakodva, de szavazott, s egészében a szoci vezérkar, és a befolyásosok 2006 ősze óta enyhén szólva nem boldogok. Minimum nehányan fenik a kést, és a mészárlást követően hátbeverésre, vállveregetésre, vagy csak nyugalomra várnak. Mi lesz ezzel megoldva? Hátradőlhetnek nábobjaink, befolyásosaink, kijáróink, lobbistáink, parazitáink = eltűnt, végre. Rövid, max. két évi nyugalom, pangás, semmittevés következhet, úgy, hogy Orbán t.képpen átveszi a hatalmat, csak megtűr minket, mert elhajtottuk azt, aki őt megalázta.
Nem-nem kedves elvtársak: nem lesz egy percnyi nyugalom sem lesz. A Fidesznek és Orbánnak, valamint feltüzelt híveiknek nem elég, nem lehet csak gesztusokat tenni. Ők már mindent akarnak, csak most ezt még nem mondják olyan hangosan. A minden hatalmat a szovjeteknek típusú alakulatról, nekem 1989-től mindig ugyanaz jut eszembe, s nem véletlen, hogy sok egykori elvtárs találta meg gyorsan a helyét az új mozgalomban. Az Auróra ágyúi már dörögtek (ha egyáltalán), s nem kell sokat, csak egy nyúlfarknyit várni a rohamra.
Avagy egy évnyi esélyt ad: de, megindul valami megállíthatatlan erodálódás, s legkésőbb a 2009-es uniós választást követően, valóban nincs tovább. Addig találunk egy pragmatikus, színtelen, szagtalan valakit, s lassan készülünk a vágóhídra. Kétsége ne legyen senkinek: aki előre nem jelzi, hogy behódol, vagy legkésőbb 2010-ig nem hódol be, annak, nem lesz egyszerű az élete. Nem hiszem, hogy agyon akarnának minket lőni, de azért nem lesz ez egy SZOT-üdülés.
Nyilván tovább szűkíti majd a baloldali média mozgásterét, előkészítheti az Alkotmány-módosítást. Kétharmados törvényeket tud majd jó eséllyel módosítani. Mik történhetnek? A termőföld kérdésének végleges rendezése, a nagybirtok megteremtése valamiféle Jakab-gazda módon. A parlament, és az ellenzék súlytalanná tétele. A legkisebb baj a haverok inváziója, ez már csak így van nálunk. Az önkormányzatiság korlátozása, nem jogszabályokkal, egyfajta tekintély-elv alapján. Mikola féle eü. privatizáció. Mindennek az elődre kenése: miért nincs több pénz a nyugdíjasokra, szociális programokra. Hét kilométer autópálya átadását tízszer meg fogjuk ünnepelni. Megtöri a gyűlölt kozmopolita főváros ellenállását s neki hódoló közgyűlést válaszatat.
Végre! 8 év után újra hatalom! Nem fogja ugyanazt a hibát elkövetni, hosszú időre ágyaznak meg a jobboldalnak a mostani tüsténkedők.
Mi a csodát lehet akkor tenni, maradt még azoknak mozgástere azoknak, akik Gyurcsánnyal elképzelhetőnk tartanak egy 2010-es győzelmet?
Maradt, de nem sok. A levegő valóban egy hét alatt elfogyhat. Mit lehet ilyenkor tenni? Ezek a tudásgyár vagy micsoda projektek persze jól hangzanak, meg az új tulajdonosi program is birizgál a reméltnél talán több agyféltekét, de azért ez messze van a 100 lépés sikerétől is, nem hogy egy igazi fordulattól.
Mi lenne az igazi fordulat? A teljes hadüzenet? Leszámolás mindenféle mutyival, összefonódással, feudális gyakorlattal, csendőr-pertuval, uram –bátyám –nemzetes asszony hagyományokkal, káderek, elkopott elvtársak országával? Lásd Józsefünket, ez aligha sikerülhet.
Újabb reformok? Nincs idő.
Hangzatos bejelentések? Minek?
Nem találom a megoldást? Nem. Nem találom.
Másfél éve gyötrődöm azzal a gonddal, hogy miként lehetne helyreállítani a közbizalmat, s milyen jó lenne újra látni a lelkes tömeget IGEN táblákkal. A politika azonban nem kívánságműsor.
Képzeld el a Fidesz híveket, nem is kell elképzelni, már kétszer suhant ki markukból az elkapottnak hitt siker. Most viszont ismét magabiztosak, rendíthetetlenek, és türelmetlenek.
Nem jó, ha megy, nem jó, ha marad, nem jó, ha belevész szürke két évbe a megrendült MSZP, az sem jó, ha azonnal bukunk, az sem jó ha Orbán jön, de az sem jó ha Kósa jön, mert akkor is Orbán jön. Az sem jó, ha valami csoda folytán az MSZP győzne, az sem jó felbomlik a koala, az sem jó, ha simán hozza a 2/3-ot a Fidesz.
Akkor mi a fene a jó, ennek a szeretett, de elátkozott helynek?
Minden ország elérheti azt az ihletett pillanatot, amikor felül tud emelkedni babonáin, rögeszméin, ellenségeskedésein, bozótharcain, megállás nélküli presztízs-csatáin.
Gyurcsány és Orbán találkoznak (nem vicc). Mélyen egymás szemébe néznek, és megállapodnak, hogy mostantól hallgatnak egymásra, egyeztetnek, nyugalmat teremtenek, senki sem feljebb való a másiknál, csak most az egyik kormányoz, a másik hagyja, és két év múlva ez fordítva is működhet, de nem a folytonos kormánybuktatás rémével elegyítve, hanem csak úgy a maga „unalmas” demokratikus kormányzati-ellenzéki módján.
Az ország szekere pedig elindul, s öt év múlva integetünk szlováknak, románnak, tán még az osztrák sógornak is, mert már látjuk magunk előtt egyre közeledő tiroli gatyás, nevetséges lábait. Ehhez semmi több nem kell, mint legalább KÉT ÁLLAMFÉRFI. Olyan lehetetlen kívánalom ez?
